Ballai Attila írása szerint „Az európai elitnek nem az számít, milyenek a magyarok, hanem az, milyennek szeretne látni minket, miként írják le információs forrásai hazánkat”. A Frankfurter Allgemeine Zeitung magyar származású újságírója a felvetésre, hogy itthon élve nem lehet ráismerni arra, amit Magyarországról írnak, azt válaszolta, nem az az érdekes, hogy milyennek látják vagy érzik magukat a magyarok, hanem hogy „mi magunk, Németországban” milyennek látjuk őket, és mit szeretnének az olvasóink. A rólunk szóló kép nem pusztán attól függ, hogy milyenek vagyunk, nem is csak attól, hogy milyenként tapasztalnak, hanem hogy milyennek szeretnének látni bennünket.
Tanulságos a fiatal sztárújságíró, Claas Relotius esete a Der Spiegellel, akiről kiderült, nagy sikerű riportjait kitalálta. A folyóirat beismerte szerkesztőségi hibáját, fél évvel később pedig hosszú feltáró írást közölt. Ebben rámutatott, hogy az elemző riportot írók közt elterjedt volt az események, összefüggések „szerkesztése”: helyeket, időket toltak el, vontak össze, egy-egy fiktív szereplőben több személyt egyesítettek és hasonlók. Felteszik a kérdést, mennyi fikció lehet az újságírásban – és beismerik, semennyi.
Ezek után abban reménykedhetünk, hogy magyarországi riportjaikra is alkalmazzák ezt, hiszen mindig ugyanazt a néhány Budapest belvárosában élő személyt idézik a magyarországi helyzetről, mintha az ország nem tízmillió, a Kárpát-medence pedig tizenötmillió magyar ember otthona lenne, majdnem ennyi különvéleménnyel. A külföldi újságírók saját költeményeiket éneklik Magyarországról – és szerencsére itthon is egyre kevesebben veszik őket komolyan. Bármely országról lehet elmarasztaló és elismerő kritikát írni, akár rendelésre is. A megrendelők jelenleg negatív iratokat kérnek Magyarországról, de ettől nem kell megijednünk, ahogy egy költeménytől sem ijedünk meg.
Egyrészt, ha a világban járunk, magyarként sehol nem találkozunk ellenszenvvel, talán a környező országok néhány vidékét leszámítva. A sokat utazók megerősíthetik: ahol van, ott inkább jó a hírünk a világban. Másrészt az emberek nagy része tisztában van azzal, hogy mindenhol vannak rendes emberek és olyanok, akik nem veszik annyira komolyan a morált. Önnek mi a véleménye Észtországról, Bolíviáról, Türkmenisztánról vagy Laoszról? Talán elbizonytalanodik, mit válaszoljon, annyit azonban meggondolás nélkül feltételez, hogy ott is van ilyen is meg olyan is az emberek közt. Ugyanígy van a világon a legtöbb ember, ha Magyarországról kérdezik.
