Egészségügyi reformszámtan
„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” <br/>(János 8, 32; a CIA virginiai központjában a belépőket üdvözlő felirat) <br/> <br/>„2003-ban London visszahívta Craig Murrayt, miután a taskenti nagykövet nyilvános
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Ha még akarunk valamit is, helyre kell állítanunk a politika értelmébe vetett bizalmat.
Félő, hogy az ingyenpénz kiöli az emberekből a kezdeményezőkészséget.
A britek eljárása csak tovább szítja a feszültséget a NATO és Oroszország között.
A jelszó lesz az új útlevél, az emotikon pedig a XXI. századi lingua franca?
A vámháború-fenyegetéssel önkéntes exportkorlátozásra szeretnék kényszeríteni Pekinget.
A csalás sosem csak annyi, hogy felénk lejt a pálya. Amikor visszaélünk az erőfölényünkkel, mi is csúszni kezdünk.
Ukrajna két és fél éve élet-halál harcot vív az oroszokkal, ám továbbra is az a legfőbb gondjuk, hogyan tegyék még inkább pokollá a semmiről sem tehető nemzetiségeik életét.
Gálné Dignisz Éva szigetcsépi borásszal beszélgettünk az idei évjárat minőségéről, a borfogyasztási trendekről, valamint arról, hogyan lehetne a fiatalokat a borivás felé terelni.
Atlanta bajnoka jelentkezik elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség november 9-i közgyűlésén.
J. D. Vance ohiói szenátor, a Republikánus Párt alelnökjelöltje viszont arról beszélt, hogy Donald Trump stabilitást hozott a világba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.