idezojelek

Aranyosi Péter csúnyán lejáratta magát Juszt László műsorában

Vastag bőr van az arcán, az biztos.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Aranyosi Péter csúnyán lejáratta magát Juszt László műsorában
2025. 12. 07. 6:05
1
Aranyosi Péter
Aranyosi Péter (Forrás: Képernyőkép)

– Üdvözlöm, szerkesztő úr, olyan ideges vagyok. Képzelje megnéztem az interneten Juszt László Magánbeszélgetés című műsorát, ahol Aranyosi Péterrel beszélgetett. Ennek az Aranyosinak nagyon vastag bőr van a képén. Gyakorlatilag vérig sértette a romákat, azt mondta, hogy Miskolcon, ha a Petőfi moziban az első három sorban ültél, akkor biztos tetves lettél, mert ott dakoták ültek. Meg is kapta a retorziót a rasszista beszólásaiért, most azonban a részrehajló műsorvezető segítségével elkezdte relativizálni a történteket. Juszt felhozta, hogy Orbán Viktor is használta a dakota szót, többször is mondott dakota közmondásokat, azzal nem volt semmi baj. Természetesen a miniszterelnök szellemesen indián közmondásokat mondott a korábbi megszólalásaiban, nem sértett meg senkit. Felháborító, hogyan próbálják összemosni a dolgokat, elkenni a felelősséget. 

De ez még csak a kezdet volt, mert az interjúban Aranyosi történelmi párhuzamot hozott fel arra, hogy szerinte mikor kezdődik egy diktatúra. Szerinte nem ma, a geometrikus sorokban álló, germán arcú katonákkal, hanem sokkal előbb, szép lassan jut be a társadalom szövetébe. Diktatúra veszélyére hívta fel a figyelmet! Ő, aki azt mondta, hogy azért örül annak, hogy Ruszin-Szendi a Tisza Párt tagja lett, mert akkor végre lesz ott valaki, aki sortüzet tud vezényelni. Elképesztő, arcátlanság! Megyek, Félix, nem tartom fel, látom, nagy munkában van – hadarta el a mondandóját Reinfrank néni, majd villámgyorsan eltűnt a lépcsőfordulóban.

A hírlapíró nem is tudott ilyen gyorsan reagálni az elhangzottakra, azonban eszébe jutott az Aranyosiról írt Wellor-dal:

A gyűrű már nem a tiéd, nem lehetsz gizda

Ha Karinthy hallaná a poénjaid, maga vette volna vissza

Szerinted sortűz kéne, nem vagy részeg, se spicces

Anyádat is Orbánra küldenéd, számodra ölni vicces

…)

Önkritikának nyoma sincs, azt hiszed, mindent szabad

Pöffeszkedsz a színpadon, különbnek tartod magad

A tudásodra vágsz fel, de Nyíregyháza nem Oxford

De amúgy sincs arra jogod, hogy a riportert lebokszold

A szenzációsra sikerült szám tökéletesen megmutatja, hogy Aranyosi Péter milyen ember is valójában, érdemes meghallgatni – gondolta magában Felhévizy, miközben ballagott felfelé a lépcsőn, vállán a fenyőfájával.

Borítókép: Aranyosi Péter (Fotó: Képernyőkép)
…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.