Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Gulácsi Péter

Gulácsi Péter magyar válogatott labdarúgó, kapus. 1990.május 6-án született, futballozni öt éves korában kezdett. A BVSC, majd az MTK után, tizenhét éves korában került a Premier League-ben szereplő FC Liverpool együtteséhez. Itt többször is kölcsönadták alsóbb osztályú klubokhoz, azonban az első csapatban tétmérkőzésen nem jutott játéklehetőséghez, így 2013-ban a Red Bull Salzburghoz szerződött, ingyen. Két évet töltött Salzburgban, ebben az időszakban került be a magyar válogatottba is, amelynek kapuját két Európa-bajnokságon is őrizte (2016-ban és 2021-ben). Salzburg után a Bundesligába, az RB Leipzig csapatához került, ahol a 2020-21-es szezonban az UEFA Bajnokok Ligája elődöntőjében szerepelhetett, valamint – Willi Orbán és Szoboszlai Dominik társaságában – német kupagyőztes lett. 2018 és 2020 között három egymást követő évben választották az Év labdarúgójának Magyarországon. 2021-ben Facebook-bejegyzésben állt ki a szívárványcsaládok mellett. 2022 őszén a skót Celtic Glasgow elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen térdszalagszakadást szenvedett, csaknem egy évig tartott a felépülése. A 2018-as világbajnoki selejtezőkön az ő nevével kezdődött a válogatott összeállítása. Tagja volt a 2021-es Európa-bajnokságra nevezett keretnek is, a kontinenstornán ő volt a magyar válogatott elsőszámú kapusa. A 2024-es Európa-Bajnokságon szintén mindhárom csoportmérkőzésen ő állt a nemzeti csapat kapujában.


Gulácsi Péter


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.