Dárdai Pál, korábbi magyar válogatott labdarúgó, edző. 1976.március 16-án született, édesapjához hasonlóan ő is a PMSC csapatában szerepelt, itt mutatkozott be az NB I-ben is, majd a BVSC-ben eltöltött egy esztendő után, 1997-ben szerződött a Bundesligába, a Hertha BSC csapatához, ahol tizennégy éven át focizott. A meccsszámot tekintve a berlini csapat klubrekordereként vonult vissza, aztán helyben edzősködni kezdett. Hatvanegyszer lépett pályára a magyar válogatottban, amelyet 2014-2015-ben szövetségi kapitányként is irányított, párhuzamosan a Herthánál végzett munkájával. 2021 vége óta nem edzősködött, 2023-ban vállalta el újra a berlini együttes irányítását. Jelenleg a Bundesliga másodosztályában szerepelnek. Mindhárom fia futballozik: a már a magyar válogatottban is bemutatkozott Palkó a Mol Fehérvár FC játékosa is volt, de visszatért a Herthához, Bence és Márton ugyancsak a berliniek felnőttcsapatában szerepel.
Dárdai Pál újra a Hertha vezetőedzője lett, ő lehet a megmentő
A szakember 2015 és 2021 után harmadszor vette át az edzői posztot a berlini csapatnál.