Halálra ítélték és halálra keresték, a sírján sem szerepelhetett a teljes neve
Benárd Ágost, a megbecsült orvos, az aktív keresztényszociális politikus a magyarországi kommunista diktatúra egyik áldozata volt.
Nem akarják a szövetségesek saját légvédelmük kockáztatásával támogatni Ukrajnát.
Minden eddiginél nagyobb a nyomás azokon a kormányokon, amelyek ragaszkodnak a szuverén, patrióta, békepárti politikájukhoz – mutatott rá Szijjártó Péter
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a háborús pszichózisra az uniós választáson mondhatunk nemet.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint egy újabb világháború minimum Európa, de akár a teljes fejlett világ pusztulását eredményezné.
Az orgona a Müpa egyik nevezetessége, melyet mindenki megcsodál, aki ellátogat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Ezúttal azonban nemcsak a hangszer impozáns felépítésében és gazdag hangzásában gyönyörködhetnek, hanem az érdeklődők Fassang László orgonaművész vezetésével betekintést is nyerhetnek a hangszer „titkaiba”.
Boros Misi májusban háromrészes, reggel-délben-este koncertsorozaton mutatja be a zongorairodalom keresztmetszetét a Magyar Zene Házában. A kronologikus rendbe állított, igazi erőpróbának is beillő műsorok Bach egy-egy darabjával kezdődnek, és onnan ívelnek a XIX. század végéig, illetve a XX. század elejéig.
Május 26-án Amazónián és Kalotaszegen át, alkotva, mesélve, zenélve, ritmusrobbanással, színkavalkáddal hozza el a gyereknapot a 18 év alattiaknak a Néprajzi Múzeum. Az egész nap tartó színes programsorozat remek lehetőséget nyújt arra, hogy a család legnagyobb és legkisebb tagjai minőségi időt tölthessenek el együtt.
Karády Katalin és Edith Piaf dalaitól, a Halálos tavasz és A keresztapa slágeréig terjedő repertoárt hallhatnak az érdeklődők a Polgárok Háza május 31-i programján, ahol Orbán Bori adja elő a dalokat, az énekesnőt Pánczél Kristóf kíséri zongorán, a művészpárost pedig Kelecsényi Kristóf író mutatja be.
A május 31-től június 2-ig tartó VárkertFeszt nyitónapján tartja első idei budapesti koncertjét a 45 éves Beatrice. Nagy Feró zenekara megújult felállással és programmal érkezik, amely visszarepíti a közönséget azokba az időkbe, amikor még a Budai Ifjúsági Park működött a tíz éve megújult Várkert Bazárban.
Régészeti korokon átívelő attrakciókkal érkezik a régészet éjszakája idén. A Nemzeti Múzeumban ókori és középkori hagyományőrző csapatok részvételével elevenednek meg a különböző időszakok, életre kel az éjszakai múzeum, ahol izgalmas előadások, zseblámpás tárlatvezetés színesítik a régészeti produkciókat.
A rendezvényen több mint 500 hagyományőrző mutatja be az érdeklődőknek működés közben a korabeli muskétákat, mozsárágyúkat és falkonettákkat.
A káprázatos válogatásban 22 ország több mint 200 alkotójának munkái láthatók.
A nyitónapon a Kárpát-medence tánchagyományaival és a hazánkban élő nemzetiségek népi kultúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A táncosok nem vesznek tudomást a halál létezéséről.
Gyereknapot tartanak a Népligetben.
Petr Pavelt kórházba szállították.
A 2024. január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 725 ezer volt, 29 ezerrel több az egy évvel korábbinál.
A kormányfő utoljára egy hete adott interjút a Kossuth Rádió reggeli műsorának.
Dagad a botrány Trippon Norbert házfelújítása körül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.