Pálfordulás: Soros György korábban nem állt ki Ukrajna mellett az oroszok ellen
A milliárdos korábban úgy nyilatkozott, Oroszország partner és ne ellenfél legyen az ukrán reneszánszban.
A milliárdos korábban úgy nyilatkozott, Oroszország partner és ne ellenfél legyen az ukrán reneszánszban.
Alexander Soros Kamala Harris társaságában mosolyog a Twitterre feltöltött fotón. A találkozót nem jelentették be előzetesen.
A tagállamok belügyminiszterei akár már csütörtökön elfogadhatják a közép- és kelet-európai államokra aránytalanul nagy terhet helyező jogszabálycsomagot.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy veszélyben van a globális biztonság.
Csütörtökön hajnalban a miniszterelnök összehívta a védelmi tanácsot.
A Honvéd Vezérkar főnökének világos képe van arról, hogy hova szeretne eljutni, mit kell fejleszteni, mi az, amit meg kell tartani, és mi az, amit esetleg el kell felejteni és nem szabad továbbvinnie a honvédségnek.
Románia kulturális minisztere Nagy-Románia-térképről posztolt, egy ellenzéki szenátor ukrajnai területek elcsatolásáról nyújtott be törvénytervezetet.
Az igazságügyi miniszter szerint az Európai Parlament egy frusztrált intézmény.
Nagy Márton: Bizonyos, hogy az év végére egy számjegyűvé válik a szankciós infláció.
A háztartási gáz- ás áramárak szempontjából májusban is a legkedvezőbb helyen volt Budapest az uniós országok között.
A budatétényi Reménysugár Habilitációs Intézetben az ellátottak minden apró fejlődése valóságos csoda.
A népszerűség átka című könyv bemutatóján Szánthó Miklós azt mondta, a populizmus maga a demokrácia.
Palusek Erik, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa lapunknak elmondta, előre hozott választások enyhíthetik Szerbia problémáit.
Megjelent a hír, amely szerint felmondtak az Operaházban Kesselyák Gergelynek.
A sikeres mászás egyfajta jubileumi ajándék is volt a számára, hiszen Suhajda Szilárd ebben az évben lett negyvenéves.
Az aranylabdás franciát több mint hatvanezren köszöntik ma az Abdullah király Sportközpontban.
Hosszú idő után igazolt magyar középcsatárt az FTC. Varga Barnabás érkezése egyben trendváltás is?
Eltiltották a lányától Mohamed Rabie A.-t, aki tavaly túszul ejtette a saját gyerekét, a Bevándorlási Hivatal pedig megfosztotta a letelepedési engedélyétől.
Az osztrák hatóságok közlése szerint több utast füstmérgezés gyanújával kórházba vittek.
Szemtanúk szerint a támadó szándékosan vette célba a kisgyermekeket egy parkban.
Narancssárga figyelmeztetés van érvényben.
A bajai testület tagját egy év hat hónapra próbára bocsátották, de még durván zsebbe is kell nyúlnia.
Villámárvizek, felhőszakadások, folyamatosan ismétlődő csapadékhullások − egyelőre marad a fülledt, záporos-zivataros időjárás.
Még pár napig kórházi kezelésre lesz szüksége.
Simicskó István szerint nagyon jó döntést hoztak, amikor létrehozták 2017-ben a szerveztet.
A szabadulását követő napon ölt meg brutálisan két hajléktalant.
A 11 éves Pest vármegyei kisfiú biciklivel hajtott át az airsoftozó srácok között. Kis híján a szeme világa bánta.
David Beckham eddig csak filléreket költött az Inter Miami felvirágoztatására, amelynél a Ferencváros is értékesebb.
I. Rákóczi György sikeres külpolitikus és realista birtokgyarapító volt, aki megőrizte az erdélyi fejedelemség stabilitását – írja az egykori fejedelemről a Magyarságkutató Intézet.
Június 7-én világpremiert láthatott a színházi olimpia közönsége.
Négy kategóriában hatvan jármű indul a román−magyar közös tereprali futamon.
Folytatná Gyurcsány pártja az inflációt okozó háborút – írta közleményében a kormánypárt.
Több mint hatszáz hajót várnak a szervezők a július 6-án rajtoló, Európa-szerte híres Balaton-kerülő vitorlásversenyre.
Mostanában nem kell öntözni a környéken.
A Mesehősök bélyegsorozat részeként tűnik fel ismét a régi kedvenc.
A kormányülésről posztolt a miniszterelnök a közösségi oldalán.
A 16 éves kortól szabad nemváltást biztosító transztörvény hülyeség – fogalmazott Alberto Núnez Feijóo, a Néppárt vezetője.
Harminc népszerű alkalmazást vizsgált meg a GVH.
There is a subtle, yet enormous difference between blowing up the dam, or the Nord Stream pipeline.
A mi Ursulánk továbbra is nagy lendülettel harcol Oroszország ellen és az unió polgárainak kárára.
Intenzív életet élni annyi, mint hűnek maradni a lét igazságához, amely előttünk fölfénylett.
Egy kisebb bénulás után súlyos tünetek jelentkeztek.
Az állami áldozatsegítés nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelezettség is az államtitkár szerint.
Az előadás friss, újszerű módon kérdőjelezi meg a táncművészet komolyságát.
A Café de la Danse nemzetközi kortárstáncfesztivál június 16–18. között várja az érdeklődőket.
A Bábművészeti Világtalálkozóra érkezik a spanyol társulat.
Egyedi kiadású nagylemezek, országos, határon túli helyszínt is érintő koncertturné és rengeteg izgalmas élmény – 35 éves zenei pályafutását ünnepli a Kossuth-díjas Ákos.
Magyarország felé sodródnak a Partiumból a gyulavarsándi híd darabjai.
A futballválogatott szövetségi kapitánya felhívja a játékosai figyelmét, hogy mi vár rájuk június 17-én Montenegróban, az Eb-selejtezőn.
A megbeszélés során szóba került az Oroszország–Afrika-csúcstalálkozó is.
Pál Dániel Levente megkapta az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő Musepaper című irodalmi lap költészeti díját.
Hézagkiöntési munkálatokat végeznek a Budapest felé tartó oldalon.
Vadászgépeket és nukleáris fegyver hordozására képes bombázógépeket is észleltek a sziget partjainál.
A miniszter szerint zömében spekulációk jelentek meg a sajtóban az operaigazgatói pályázatról.
A gyógynövények valódi hazai reneszánsza még előttünk áll, Magyarország nagyhatalom a gyógynövények piacán.
A nyáron távozó Ambros Martín nem bánta meg, hogy két éve visszatért Győrbe.
A játékosként klubrekorder magyar edző a Bundesliga másodosztályában is segíti szeretett csapatát.
Lionel Messit Sergio Busquets és Luis Suárez követheti az Inter Miami csapatában.
Az olasz klublegenda fúrta az edzőt, Stefano Piolit, korábbi játékostársát és barátját, Andrea Pirlót szerette volna kinevezni a Milan kispadjára.
Cristiano Biraghi nem akar ítélkezni, de reméli, valaki megbünteti a West Ham-drukkereket.
A Komondor és a Puli nevet viselheti a jövőben a Vadászebek csillagképben található HAT-P-12 csillag és a HAT-P-12 b bolygó.
A szűznemzés jelenségét krokodiloknál még soha nem tapasztalták.
Egy bolgár kisbuszt és egy lengyel autót vizsgáltak át.
Éppen egy sztrádarendőrökről szóló népszerű sorozatot nézett.
Nyugati útjának sikerét részben a hazai közéletnek és sajtónak tulajdonítja Bethlen István. A kormányfő szerint külföldön respektálják, hogy erős nemzeti érzéstől áthatott ország vagyunk.
Bethlen István római útja után elmondja: külpolitikai helyzetünk lényegesen javult, mert a külföld érzékeli, hogy a magyar kormány szilárd alapokon áll és nem ugrunk be a provokációknak.
A magyar miniszterelnök mély benyomást tesz tehetségével mindenkire. A brit kormány támogatja hazánk szanálási akcióját, s kész a nemzetközi kölcsön garanciájának átvállalásában közreműködni.
Az árstop fenntartása az alapvető élelmiszerekre már biztosan megmarad.
Idén bölcsődék és gyermekotthonok is pályázhattak.
A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.
A készítmények nem rendelkeztek forgalomba hozatali engedéllyel, és egészségkárosodást is okozhattak volna.
A kislány életét a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
A megtartott kutatások során a rendőrök több nagy értékű autót, készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le.
A kerületek nagyjából felében még mindig nem postázták ki a szavazáshoz szükséges kódokat.
A beléptetettek közül a rendőrség közel ötven embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Zivatar miatt az egész országra, felhőszakadás miatt csaknem mindenhol kiadták a figyelmeztetést.
Csütörtök reggeli forgalmi és közlekedési információk.
Egy volt hírszerzési munkatárs azt állítja, a Pentagon birtokában vannak azonosítatlan légi űrjelenségekből származó anyagok.
Hawaii szigetén fokozódó földmozgásokat és a talaj deformációját észlelték a kutatók.
Novák Katalin szerint a szankciók jobban fájnak Európának, mint Moszkvának, de ennek nem szabadna így lennie.
A miniszterelnököt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mellett Csák János, Lantos Csaba és Nagy Márton kísérik.
A rendezvényen minden évben az üzleti élet, a tudomány, a politika és a média több mint ezer vezetője találkozik Interlakenben.
Népszerűbbek az olyan nagyvárosok és vonzáskörzeteik, ahol munkahelyteremtő beruházások zajlanak.
Szijjártó Péter a szervezet párizsi ülésén hangsúlyozta, hogy a pénzintézet semmiféle jogszabályt nem szegett meg.
AM-államtitkár: A magyar agrárium egy hektárra jutó hozzáadott értéke 77,1 százalékkal nőtt 2010 és 2022 között.
Olyan érzése volt, mintha valaki ülne a mellkasán és a hátán.
Nevetés halálfejjel, sértés sírással?
Zajlik a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztivál
A könyvhéten jelenik meg a MásfélE Írók Társaságának első kötete.
A teljes választék megkóstolására egy hét sem lett volna elég.
Prágára gondolva a Károly híd, a Vitus-templom vagy a knédli mellett hamar eszünkbe villan egy jó korsó sör.
Minden piacon levő és megvásárolható terméknek van születése, tündöklése, kiöregedése.
Fergeteges esemény idén is a Gourmet fesztivál, „az ország legszínesebb étlapja”